Tandemugrók élményei
tandemugras

Az ejtőernyőzés története III.

Az 1960-70-es évek, óriási változásokat hoztak az ejtőernyőzésben. Először is a ’civil’-ek is űzhették. Az eddig gyakorlatilag katonai dologgá kisajátított tevékenység kikerült a polgári életbe és óriási tömegbázisa lett. Egyre többen birtokoltak repülőgépeket, építettek magánrepülőtereket, kialakult az ejtőernyőzés, mint sportág.

A magángyártók, magánfejlesztők óriási versenybe kezdtek a piac birtoklásáért, így óriási lendülettel, nagy anyagi befektetésekkel vágtak bele. Új anyagokat, új technológiákat, kényelmes, kezelhető, anyagilag is elérhető, biztonságos ejtőernyőt céloztak meg.

Először is szakítottak az eddigi körkupolákkal. A körkupolák, bár biztonságosak voltak, de nehezek és irányítani sem igazán lehetett őket. – A mai napig rendeznek körkupolával célba ugrást, ahol 100 x 200 méteres területre kell beérkezni, míg egy korszerű ernyővel egy 2 mm (nem elírás) átmérőjű pontot kell eltalálni. – „Új” elképzelés született az ejtőernyőzésre, szakítottak az eddigi elképzelésekkel és áttértek a „paplanernyőre”.

Először is ez az ernyő egyáltalán nem kör alakú. A kiképzése pedig leginkább a repülőgépek szárnyához hasonlít. Itt már nem a közegellenállás fékező ereje számít, hanem a kupolán keletkező felhajtóerő. A mozgás következtében megnőtt a levegőhöz viszonyított vízszintes sebesség ami lehetővé tette, hogy sokkal kisebb sebességgel érkeznek a földre az ugrók, mint a robusztus körkupolával.

Másodszor az ernyők anyaga, alapvetően megváltozott. Az eddig alkalmazott selyem helyett, új anyagok kerültek a kupolába. A kupola anyaga ma javarészt szintetikus és ’zérós’. Ezt azt jelenti, hogy az anyag légáteresztő képessége 0 vagyis zéró. Semmi levegőt nem enged át az anyag, tehát ha telítődik levegővel, olyan merev lesz, mintha valóban repülőgépszárny lenne.

A nyitás már nem zsinórral, bekötve történik, hanem az ugró saját döntése. Nem nyitószerkezetek nyitják az ernyőt, hanem egy kis ejtőernyőt dobnak bele a légáramlatba, ami kirántja a konténert és végigvezeti a nyitást.

Előkerültek a formatervezők, akik túl a praktikusságon, már esztétikai szempontokat is figyelembe vettek. Arról nem beszélve, hogy a katonai felhasználással szemben itt pont a jól láthatóság a cél, így kialakultak a színes, vidám, jól látható design-ok.

A biztonság terén is óriási előrelépések történtek. A nehézkes csatos, karabineres leoldási rendszer helyét átvette az úgynevezett 3 karikás leoldózár. Ez mint a neve is mutatja 3 egyre kisebb karikából áll. Nagy előnye, hogy a teherviselés a karikákon történik, így a leoldás könnyen kivitelezhető, a véletlenszerűség maximális kizárásával.

Korszerű biztosító berendezések születtek. Ezek olyan szerkezetek, amelyek mérik az ugró sebességét, magasságát és a mért adatokból ki tudják számítani, hogy az ugrónak van-e biztonságos kupola a feje felett vagy nincs. Amennyiben a megadott magasságig, nem érzékel kupolát, automatikusan (egy piropatront használnak a gyorsaság miatt) kinyitja a mentőernyőt.

Az összehasonlítás végett. Egy régi körkupolás ernyő, mindennel együtt kb. 20-40 kg között mozgott, addig ma egy közepes ernyő 7-10 kg. A régi körkupolák 50-100 négyzetméter között mozogtak a mai legkisebb kupola, amivel sikeresen földet értek és rendszeresen ugranak nem éri el az 5! négyzetmétert. Nyilvánvalóan a biztonság miatt az ugrók többsége nagyobb ernyővel ugrik, de a 15 négyzetméteres kupola már nagyon biztonságosnak számít.

Nézzünk meg egy ernyőt, hogyan néz ki most.

Ezek az ernyők már kiforrottak technikailag. Két ernyő van egy csomagban. A mentőernyő picit más rendszerű mint a főernyő, hogy nagyobb
biztonsággal nyíljon. A kezelőszervek könnyen elérhetőek, maga az ernyő is kényelmes. Természetesen mint minden technikai eszköz, ez is karbantartás igényes, így ha elhanyagolják, ugyanúgy tönkremegy mint bármi más. Gondos odafigyeléssel azonban, sosem lesz vele probléma.